Az informatika az élet minden területén jelen van, a háttérben ott is IT rendszerek működnek, ahol első ránézésre nem fedezhetünk fel kapcsolatot a modern technológiákkal. A hagyományos munkakörök sok helyen megszűnnek, helyettük informatikus álláshelyek jönnek létre, a hagyományos kétkezi munkát előre programozott, elektronikus vezérlésű gépekkel és robotokkal végzett tevékenységek váltják fel. Az IT területen már most is óriási a szakemberhiány, ami a jövőben aggasztó mértékűvé is válhat. Ha szeretnénk, hogy pár év múlva a mostaninál lényegesen nagyobb számban kerüljenek ki a középiskolákból és az egyetemekről képzett fiatal informatikusok, akkor már most lépnünk kell.

A Magyar Telekom, a T-Systems Magyarország és a HTTP Alapítvány azért indította el a Legyél Te is Informatikus! pályaorientációs programot, hogy a pályaválasztás előtt álló fiatalok közül minél többen kapjanak kedvet korunk egyik legfontosabb hivatásához. Az informatika sokszínű, szerteágazó és izgalmas világának bemutatásával, a sztereotípiák és a gátak ledöntésével mind a szülőket, mint a pályaválasztás előtt álló gyerekeket nyitottabbá kívánjuk tenni az IT pálya iránt. program célja, hogy mindenkinek bemutassa az informatika sokszínű, szerteágazó és igazán izgalmas világát. A Legyél Te is Informatikus! program egy interaktív pályaorientációs előadás keretében mutatja be az informatika színes világát a diákoknak. A Telekom csoportnál dolgozó szakemberek önkéntes alapon látogatnak el az érdeklődő közép- és általános iskolákba, hogy egy 45 perces óra keretében ismertessék meg a fiatalokat az informatikus szakmában rejlő lehetőségekkel, kihívásokkal, karrier utakkal.Az előadást egy komplett tananyag támogatja, amelynek kialakításában a HTTP Alapítvány nyújt szakmai segítséget.

A Legyél Te is Informatikus! program honlapján rengeteg információt talál az informatikus szakmáról, a különböző munkakörökről, valamint követheti a legfrissebb IT híreket és trendeket is.

A program honlapja: www.legyelteisinformatikus.hu

LTI robot